Kemény – erre senki nem számított! Egy fillért sem kapott Vajna Timi Andy Vajna vagyonából!

Image result for vajna timi sír

Vajna Tímea egyik barátja szerint az özvegy egyelőre nem férhet hozzá a vagyonhoz

Nemrégiben Los Angelesbe repült Vajna Tímea, hogy férje hamvait a családja mellett is örök nyugalomra helyezzék. Egyik barátja szerint turistaosztályon kellett utaznia, mert egyelőre nem fér hozzá Andy Vajna vagyonához. -írja life.hu

A cikk szerint Andy halála után egyből zárolták a vagyont. Így, amikor Tímea visszarepült Los Angelesbe, nem vehette igénybe a magángépet, turistaosztályon utazott. “Miközben egy ország azt hiszi, hogy sokszoros milliárdos, Timi turistaosztályon repülte át férje hamvaival az óceánt” – mesélte a lapnak a barát.

Vajna Tímea (született Palácsik Tímea, Miskolc, 1982. november 30. –) magyar modell, közszereplő, vállalkozó.

A Herman Ottó Gimnáziumban érettségizett, majd a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán tanult.[2] A diplomamunkáját a tematikus online hirdetési piacról írta.[3] A tanulmányai befejezése után marketingesként, internetes hirdetési menedzserként dolgozott Budapesten, majd két éven át a Sanománál tevékenykedett, ahol televíziós és rádiós bartermegállapodások lebonyolítását intézte.[3] Később közgazdaságtant tanult.

Először 19 évesen vett részt szépségversenyen, 2008-ban indult a Miss Universe Hungary szépségversenyen, ahol bejutott az első 24 közé.[4][5] A Miss Universe Hungary tulajdonosa.

2016-ban egy fánkbolt, a Mr. Funk és Ms. Bagel tulajdonosa lett, amely Budapest V. kerületében, az Arany János utcában található.[6][7]

2008-tól Damu Roland színész volt a párja, akivel évekig élt együtt. A férfi a kapcsolatban bántalmazta őt, amiért Damu börtönbüntetést kapott.[8]

A tárgyalás során megismerkedett Vajna András magyar-amerikai filmproducerrel, akivel 2013-ban összeházasodott.[9] Az esküvő utáni napon filmszerepre kapott ajánlatot a producer nevéhez köthető mozifilmben.[10] Férje 2019 januárjában, 74 éves korában hunyt el.[11] -írja a wikipedia.org

Leave a comment