Óriási lehűlés jön – itt a pontos menetrend!

Képtalálat a következőre: „weather”

Az Időkép előrejelzése szerint hétvégére elromlik az idő.

A mostani számítások szerint péntekig fokozatosan emelkedni fog a hőmérséklet, olyannyira, hogy az utolsó hétköznapon már nyárias, 28 fokra számíthatunk, a legtöbb helyen csapadék nélkül.

A met.hu a következő előrejelzést tette közzÉ :

Országos előrejelzés: csütörtök reggeltől csütörtök éjfélig
A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Zápor, zivatar főleg a középső tájakon alakulhat ki néhol. A délnyugati, déli szél nagy területen megerősödik, az Alpokalján és a Kisalföldön viharos közeli lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között valószínű.

Országos előrejelzés: péntek
Fátyolfelhős, napos idő lesz, majd késő délutántól nyugaton növekedni, vastagodni kezd a felhőzet, és este a Dunántúl nyugati részén zápor, zivatar már előfordulhat. A déli, délnyugati szél nagy területen megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között alakul.

Országos előrejelzés: szombat
Nyugat felől éjszaka erősen megnövekszik, majd reggeltől már szakadozni, vékonyodni kezd a felhőzet, de tartós, jelentős felhőzet-csökkenés napközben sem valószínű. Éjszaka nyugati irányból egyre nagyobb területen várható eső, zápor, helyenként zivatar, majd napközben fokozatosan szűnik a csapadék. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 23 fok között várható, északnyugaton lesz a leghűvösebb, az Alföldön a melegebb.

Országos előrejelzés: vasárnap
Kezdetben változóan, később nagyobbrészt erősen felhős időre van kilátás. Elszórtan eső, zápor várható. Az északnyugati, északi szelet többfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul.

Országos előrejelzés: hétfő
Többnyire közepesen és erősen felhős területek, időszakok váltakoznak. Szórványosan valószínű eső, zápor. Az északias szél élénk vagy erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között várható. -írja a met.hu.

Leave a comment