Mindenkit figyelmeztet a kormányhivatal!!!Magyarok százezreinek jár IDÉN NYÁRON olyan pénzt, amiről még nem is tudnak! Ezt a papírt kell hozzá kitölteni és napokon belül utalják az a papírt kell hozzá kitölteni és napokon belül utalják a teljes összeget! összeget!

Image result for kormányhivatal

A repülésről döntő légitársaság kötelezhető kártalanításra
A repülésről döntő légitársaságtól kérhetnek az utasok kártérítést jelentős késés esetén akkor, ha a gépet és a személyzetet egy másik légitársaságtól bérelték – döntött az Európai Unió Bírósága.
Főleg a nyári időszakban fordul elő Európában, hogy egyes járatokat a légitársaságok bérelt géppel teljesítenek. Ennek két formája létezik, a wet lease és dry lease, előbbi esetben a gép mellé a karbantartást és a személyzetet is átadják, utóbbi esetben csak a repülőgépet biztosítja a bérbe adó.

Az Európai Unió Bíróságának szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ebben az esetben az utasok nem a bérbe adó cégtől, hanem a járatot ténylegesen teljesítő légitársaságtól kérhetik jelentős, három, vagy négy órát meghaladó késés esetén az uniós rendeletben lefektetettek szerint a kártérítést.

Kifejtették, Wolfgang Wirth és más utasok a TUIFly légitársaságnál foglaltak jegyeket a Hamburg-Cancún járatra. A jegyeket a TUIFly állította ki, de a járatot a Thomson Airways gépével és legénységével üzemeltette, mivel azt wet lease opcióban bérbe vette. Az utasok a késés miatti kártérítést a Thomson Airwaystől kérték, de a cég azzal az indokkal tagadta meg e kártalanítás kifizetését, hogy nem ő volt a rendelet értelmében vett üzemeltető légi fuvarozó.

Meghatározták az üzemeltető légi fuvarozó fogalmát
Az ügyben eljáró Hamburgi Regionális Bíróság azt kérte az Európai Unió bíróságától, hogy állapítsa meg az „üzemeltető légi fuvarozó” fogalmát. Az uniós bíróság szerint azt a légitársaságot kell üzemeltető légi fuvarozónak tekinteni, amely a repülés végrehajtásáról dönt, beleértve az útvonal meghatározását, és ezáltal az érdeklődök számára légi fuvarozásra vonatkozó ajánlattételt. Egy ilyen döntés meghozatala ugyanis azt jelenti, hogy e légitársaság – TUIFly – viseli a légi járat üzemeltetési felelősségét. Így az olyan légitársaság, amely egy másik cégnek legénységgel együtt repülőgépet ad bérbe, de a légi járat tekintetében nem viseli az üzemeltetési felelősséget, nem minősülhet a rendelet értelmében vett üzemeltető légi fuvarozónak.
Az esetben érintett két légitársaság azóta egyesült a TUIfly Groupban. Az unió 261-es rendelete szerint az unióban, illetve az unió területére közlekedő járatok utasai 3, vagy 4 óra késés után kártérítést kérhetnek a légitársaságtól, amelynek mértéke az út hosszától függően 250-600 euró között változik.


160 ezer forintot kaphatsz ezért!Egyetlen papírt kell hozzá kitölteni és megkapod egyösszegben pár napon belül! Kortól és jövedelemtől független, bárki megkaphatja!
Képtalálat a következőre: „kártérítés”
Figyelj, mert a magyarok minimum 50%-át érinti és talán egyikük sem tud róla!!!! 160 ezer forintot kaptok ezért a dokumentumért! Csak kérned kell, kötelesek kiadni, nincs mese! Töltsd ki a papírt és add le! Pár napon belül a bankszámládon lesz a pénz!!! Kortól és jövedelemtől független, minden érintett megkapja!!! >>

Ha a nyári szabadságukat külföldön tervezik, és ehhez repülőre is ülnek, akkor nem árt megfogadni néhány hasznos tanácsot, hogy tisztában legyenek jogaikkal, és mit tegyenek, ha a légitársasággal akadna gondjuk.
“Nagyon kellemetlen volt, amikor kijöttünk reggel 6 órakor a reptérre, és 8-kor indult volna a repülő Bécsbe, ám ki volt írva, hogy törölték a járatot. Esélytelen volt, hogy az ember eljusson Bécsbe, és onnan Larnacába” – mesélte Nemes Péter, aki kollégájával üzleti útra indult Budapestről Ciprusra, bécsi átszállással.
A törölt járat helyett különböző opciók közül választhattak.
Az egyik lehetőség az volt, hogy Varsón keresztül, 10 óra várakozás után, valamikor éjjel érkeznek meg Larnacába. Ezt nem fogadták el, mert akkor az egész üzleti útjuk borult volna.
“Akkor kitalálták, hogy elreptetnek minket Londonba, és onnan Larnacába. Mondanom sem kell, milyen kellemes volt elrepülni Londonba reggel, és utána még 6 órát repülőzni vissza Ciprusra. Ám ezt választottuk, mert ezzel mindösszesen 4-5 órát csúszás volt az eredeti érkezéshez képest” – fogalmazott.
A programjuk egy részéről lecsúsztak, de végül megérkeztek Ciprusra.
540 eurós kártérítést kaptak
Elég volt egyetlen felszólítást kiküldenie az erre szakosodott cégnek, és máris fizetett a légitársaság – fogalmazott Bolyó Anikó, a Flight-Refund ügyvezető igazgatója. Péternek és kollégájának ugyanis 540 euró, több mint 160.000 forint kártérítés járt a járattörléssel járó komplikált utazás miatt.
Hogy erre jogosult, azt a férfi azonban nem is tudta, hiszen erről a légitársaság sem tájékoztatta. Péter azonban megtalálta a Flight-Refund szakmai csapatot, amely a repüléskor felmerülő kártérítési igények behajtására szakosodott.
6000 euró is járhat
Háromféle kártérítési lehetőség közül választhatunk: az egyik, ha 3 órán túl érkezik meg a járat, a második eset törlés esetén kerül kifizetésre, a harmadik eset pedig a túlfoglalás – magyarázta Bolyó Anikó.
A kártérítés összege távolság függő, 3000 km felett akár 600 euró is járhat, ha jogos az utazással kapcsolatos kárigény.
A túlfoglalással kapcsolatban az ügyvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy ilyen esetben mindenképpen a reptéren kérjünk jegyzőkönyvet, mert ez a legnehezebben bizonyítható eset.
Így előzhetjük meg a kellemetlenségeket
Mielőtt a cég elvállal egy ügyet, alaposan megvizsgálja, hogy sikeres lehet-e a kártérítési eljárás. Ha igen, belevágnak, és az utas a későbbi kártérítésből fizeti az ügyintézést, ha nem járnak sikerrel, akkor az egész procedúra ingyenes volt. Ám ha előre gondolkozunk, magunkat is megkímélhetjük néhány kellemetlenségtől már az utazás tervezésekor.
Még mindig sokan nem tudják, hogy kézipoggyászba mindenféle folyadékból, krémből 100 millilitert lehet felvinni a gépre. Nyáron a nagyobb utasforgalom miatt nem árt még hamarabb, legalább 2 órával a járat indulása előtt érkezni a reptérre, hogy ne késsük le a járatunkat – hívta fel a figyelmet Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója, hozzátéve, hogy ilyenkor, nyáron éli a repülőtér a csúcsidőszakát.
Nem árt tudni, hogy otthonról, az utazás előtt 12 órával a reptéri parkoló helyet is le lehet foglalni.
Péternek viszont nem a felkészületlensége miatt idegeskedett a reptéren, hanem az őt reptető légitársaság miatt – és nem csak az volt a probléma, hogy törölték a járatát, és később ért Ciprusa, hanem hogy így a munkájában hátráltatták.
Gyakran, ha egy utas egyedül kezdi intézni a kártérítését, a légitársaságok nem veszik igazán komolyan. A Péternek segítő cégnél néhány személyes és az utazással kapcsolatos adat megadásával elindítható az igény. E-mailen pedig az ügyintézés minden lépéséről értesítést kap az ügyfél.
Ha úgy érzi, hogy önt utazása során megkárosították, nézzen utána milyen lehetőségei vannak, és éljen a jogaival. Forrás : hirado.hu
► KÉRJÜK OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK! HOZZÁSZÓLNI LENTEBB TUDSZ!
WRITER


A légi utasok jogai és hasznos tanácsok járattörlés,
járatkésés és poggyászkárok esetén
A nyári, kora őszi idegenforgalmi szezonban megszaporodnak a fogyasztóvédelmi hatósághoz
a légi utasok jogaival kapcsolatban érkező bejelentések, megkeresések. Előfordulhat, hogy az
indulás napján, a repülőtéren szembesülnek az utasok a légi járat törlésével, késésével, vagy a
leszállás után azzal, hogy a feladott poggyász nem érkezett meg az úti céljukra.
A hasonló helyzetben a légitársaságok által kötelezően megteendő lépéseket, az utasokat
megillető jogokat a következőkben foglaljuk össze, továbbá hasznos tippeket is olvashat a
panaszkezelési tapasztalatok alapján.
I. Ha törölték a járatot, a légi utas az alábbiakra jogosult:
1. A repülőtéren az utasok jogairól szóló írásos tájékoztatás.
2. Átfoglalás másik járatra (legkorábbi járatindulási időpont vagy a rendelkezésre álló
szabad helyek függvényében az utas által választott későbbi időpont) vagy a jegyár
visszatérítése.
3. Étkezés és frissítők a legkorábbi időpontra való átfoglalás választása esetén.
4. Éjszakai szállás és reptéri transzfer a szállás és a repülőtér között a legkorábbi
időpontra való átfoglalás választása esetén.
5. Két ingyenes telefonhívás, vagy faxüzenet, vagy e-mail küldési lehetőség.
6. Kártalanítás távolságtól függően 250, 400 vagy 600 EUR összegben.
II. Ha késik a járat induláskor, a légi utas az alábbiakra jogosult:
1. A repülőtéren az utasok jogairól szóló írásos tájékoztatás.
2. Étkezés és frissítők.
3. Két ingyenes telefonhívás, vagy faxüzenet, vagy e-mail küldési lehetőség.
4. Éjszakai szállás és reptéri transzfer a szállás és a repülőtér között, ha a késési idő
indokolja.
5. 5 óra várható késés esetén a jegyár visszatérítése.
6. Kártalanítás távolságtól függően 250, 400 vagy 600 EUR összegben, ha az
induláskori késés miatt a célországba érkezéskor 3 órát vagy többet késünk.
Nem jár kártalanítás, ha a járattörlést vagy a 3 órás érkezési késést rendkívüli körülmény
okozta.
III. Ha a feladott poggyász nem érkezik meg vagy károsodik, a légi utas kártérítésre
jogosult a számlákkal igazolt költségekre nagyságrendileg 1240 EUR összeghatárig.
Hasznos tippek
Járattörlés és járatkésés esetén:
• A légitársaság standjánál (amennyiben az adott reptéren van) kérjünk tájékoztatást a
továbbutazási lehetőségekről.
2
• Ha nem kapunk étkezést, frissítőket vagy szállást, arról magunk gondoskodhatunk, de
őrizzük meg a nyugtákat, és hazaérkezésünk után kérjük költségeink megtérítését a
légitársaságtól.
• A telefonálási, kommunikációs kiadásainkat a híváslistánk benyújtásával igazolhatjuk a
légitársaság felé.
• A felajánlott átfoglalási lehetőséget nem vagyunk kötelesek elfogadni, és a jegyár
visszatérítését kérve, magunk gondoskodhatunk a továbbutazásunkról.
• Tisztában kell lennünk azzal, hogy jegyár visszatérítés iránti kérésünk teljesítése esetén a
légitársaság nem köteles további segítséget (étkezés, szállás, stb.) nyújtani részünkre.
Poggyászkárok esetén:
• A feladott poggyászra és a kézipoggyász szállítására vonatkozó feltételek (darabszám,
méret, súly stb.) és díjak légitársaságonként eltérnek, azokat az utas a foglalásnál, az ÁSZF
megismerése során fogadja el.
• A poggyászokra vonatkozó szabályokat nem teljesítő utasok többletdíj megfizetésével
számolhatnak, ha pedig ezt a többletdíjat nem fizetik meg, a légitársaság a beszállásukat is
visszautasíthatja.
• A poggyász késése/elvesztése esetén a szükségessé vált ruhaneműket, tisztálkodási szereket,
egyéb személyes használatra szolgáló tárgyakat (pl. gyógyszer) az utas megvásárolhatja,
azonban a vásárlásokat igazoló blokkokat, nyugtákat meg kell őrizni, mivel hazaérkezés után
a légitársasághoz történő kártérítési igény benyújtásakor ezeket csatolni szükséges a
panaszhoz.
• Utazás előtt ajánlatos a légi fuvarozó csomagszállításra vonatkozó feltételeiről alaposan
tájékozódni, hogy melyek azok a tárgyak, amelyek késedelméért, elveszéséért vagy
megrongálódásáért a légitársaság nem vállal felelősséget (pl. készpénz, elektronikai cikkek,
okmányok).
• A poggyász megrongálódása esetén a megsérült bőrönd javításáról szóló nyugta/számla
alapján, vagy amennyiben a bőrönd javíthatatlan, akkor a bőrönd eredeti számlája, vagy
hasonló poggyász igazolható értéke alapján állapítja meg a légitársaság a kártalanítás
összegét.
• Az utasok a személyes irataik és értéktárgyaik biztonsága érdekében azokat lehetőség szerint
ne a feladott poggyászban, hanem a kézipoggyászukban szállítsák, amelyet a gépre magukkal
visznek.
• Ha az utas értékes tárgyakat visz magával az útra, tanácsos magán-utasbiztosítást kötnie,
amely megfelelő kárfedezetet nyújt az 1240 EUR-t meghaladó károkra is.
Az utazás során felmerült probléma esetén hazaérkezés után írásban tegyen panaszt a
légitársaságnál a légi utasok jogaival kapcsolatos panaszok bejelentésére szolgáló uniós
nyomtatvány használatával, annak eredménytelensége esetén pedig forduljon az
Innovációs és Technológiai Minisztérium szervezetében működő Európai Fogyasztói
3
Központhoz (www.magyarefk.hu, info@magyarefk.hu) a panaszok és kártérítési igények
hatékony kezelése érdekében.
A nemzetközi kereskedelmi repülőtér székhelye szerint illetékes megyeszékhely szerinti
járási hivatal jogosult kivizsgálni a járattörlés, indulási járatkésés, és a visszautasított
beszállás, továbbá az alacsonyabb osztályon való elhelyezés eseteit. Poggyászkárok
esetén az Európai Fogyasztói Központ, az alternatív vitarendező fórumok és a bíróságok
nyújthatnak segítséget.
Fontos kiemelni, hogy egyéb témakörökben (panaszkezelés, tisztességtelen kereskedelmi
gyakorlat, gazdasági reklámtevékenység) általános fogyasztóvédelmi hatásköre alapján
bármelyik járási hivatal jogosult a légitársaságokkal szembeni eljárás lefolytatására.
Magyar fogyasztó magyar székhelyű légitársasággal szembeni belföldi panasza esetén
békéltető testülethez vagy bírósághoz fordulhat, amennyiben a panasszal érintett
légitársaság székhelye harmadik országban található (például amerikai, ausztrál vagy kínai),
akkor a fogyasztó vagyoni igényét bírósági úton érvényesítheti.

Leave a comment