NAGYON VESZÉLYES IDŐ KÖZELÍT! Figyelmeztet a KATASZTRÓFAVÉDELEM! EXTRÉM időjárás CSAP LE MA DÉLUTÁN! EZEKRE a megyékre nagyon súlyos riasztást adtak ki! EZ NEM JÁTÉK! >>>>

Szöveges figyelmeztető előrejelzés
Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2020.07.25. szombat éjfélig
EXTRÉM MENNYISÉGŰ CSAPADÉK, NAGY TERÜLETI BIZONYTALANSÁGGAL

A nap második felétől az Alpok fölött lefűződő légörvény alakítja időjárásunkat.

Szombat éjfélig több hullámban nagy mennyiségű csapadék várható, melynek területi eloszlása a szokásosnál jóval bizonytalanabb. Az egyik esélyes forgatókönyv szerint a Dunántúl délnyugati, déli felén lehet a legtöbb csapadék. A záporokból, zivatarokból, majd szombaton már inkább a kiadós esőből területi átlagban 30-60 mm becsülhető, de lokálisan 80-100 mm-t meghaladó csapadékösszeg is lehet. (Megj.: a július havi országos átlagos csapadék 65 mm.) Másutt a legtöbb helyen 10 és 30 mm közötti csapadék becsülhető, de lokálisan, felhőszakadás esetén ennél jóval több (> 50-70 mm) is hullhat. A legvalószínűbb forgatókönyv alapján a legkevesebb csapadékra az északkeleti (és esetleg az északnyugati) határvidéken van esély.

ZIVATAROK

Eleinte a nyugati és az északi megyékben alakulhat ki helyenként zivatar. A késő délutáni, esti óráktól nyugat, délnyugat felől egy zivataros zóna érkezése várható, hatására a Tiszántúlt leszámítva egyre többfelé számíthatunk zivatarra, délnyugaton heves kísérőjelenségekkel. Reggelre a keleti megyék nagy részére is átterjed a zivatartevékenység. A zivatarokhoz elsősorban a már említett felhőszakadás (lokálisan akár 50-70 mm fölötti mennyiségű csapadék), illetve viharos széllökések (60-80 km/) és jégeső társulhat. Ma a délnyugaton kialakuló heves zivatarokhoz néhol akár 90 km/h-t elérő vagy meghaladó széllökés, illetve 2 cm-nél nagyobb méretű jég kapcsolódhat. Szombat napközben, este a zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti, a viharos szél és jégeső nem lesz jellemző.

Pest megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás fokozat: 1 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Baranya megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 2 Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is!
Felhőszakadás fokozat: 2 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Bács-Kiskun megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás fokozat: 1 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Csongrád-Csanád megye

Fejér megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás fokozat: 2 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Győr-Moson-Sopron megye

Heves megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás fokozat: 1 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Komárom-Esztergom megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás fokozat: 2 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Nógrád megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás fokozat: 1 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Somogy megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 2 Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is!
Felhőszakadás fokozat: 2 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás fokozat: 1 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Tolna megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 2 Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is!
Felhőszakadás fokozat: 2 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Vas megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 1 Zivatar Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!
Felhőszakadás fokozat: 2 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Veszprém megye

Zala megye
Jel Fok Esemény Leírás
Zivatar fokozat: 2 Zivatar Veszély! Hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is!
Felhőszakadás fokozat: 2 Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat.

Leave a comment