Múlt hétvégén Balatonon ettünk egy heķket, amikor is OLYAN hallatszott ki a konyhából, hogy még a feleségemet is a sírás kerülgette: – Miért kell ilyennek megtörténnie?

Múlt hétvégén Balatonon ettünk egy heķket, amikor is OLYAN hallatszott ki a konyhából, hogy még a feleségemet is a sírás kerülgette: – Miért kell ilyennek megtörténnie?

Múlthét szombaton Keszthelyen voltunk a libás strandon, ahol nagyon megéheztünk, és lesétáltunk az étteremhez, hogy csillapítsuk az étvágyunkat.

2 nagylányunk van, akik hekket kértek, a feleségem egy lángost, én pedig egy süllőt. A pincér is nagyon flegma volt már az elején, amit nem tudtunk hova tenni, de ez még nem is érdekelt, de amikor bevitte a rendelésünket a konyhára, és kihallatszott az alábbi beszélgetés, (a legközelebbi asztalnál ültünk, így szinte mindent hallani..) az már feltette a pontot az i-re.
” Lesz két hekk annak a két picsának, a vén asszonynak meg rakj oda egy kisebb süllőt, de ne nagyot, így is elég dagadt már az a házi sárkány..”

Ez volt az a pillanat, amikor összehangúan felálltunk az asztaltól, és tovább mentünk a következő büféshez, ahol jóllaktunk, és legalább nem beszéltek így a hátuk mögött ahogy ők. Magyar vendéglátás.. én így szeretlek? Mindenesetre elgondolkoztató..
Nagy János, Szombathelyről.

Leave a comment